Kedves Látogató!
Valószínűleg szeretnéd tudni, ki és mi rejtőzik az Aretuza Candle Shop név mögött. Nos pár mondatban szeretnék nektek betekintést adni a kulisszák mögé.
Mohácsiné Kövesdi Adrienn vagyok, az Aretuza Candle Shop megálmodója. 31 éves vagyok és jelenleg áruházvezető helyettesként dolgozom a Tesco Global Áruházak Zrt-nél, az egyik pécsi hipermarketben. 2019-ben házasodtam össze életem párjával, akivel 2009-ben ismerkedtünk meg. Jelenleg is tart új közös otthonunk alakítgatása és ezzel egyben az új műhelyé is, ami már igencsak kinőtte a szoba sarkát a panellakásban, ahol megszületett. Szóval bizony, hamarosan költözik az Aretuza Candle is.
Mindig is szerettem a kreatív dolgokat, szerettem a szépet meglátni és bizony egy idő után törekedni kezdetem a megalkotására. Gyermekkorom óta különösen szeretem a gyertyákat, így szinte elkerülhetetlennek tartom mostani szemmel nézve, hogy előbb vagy utóbb, de sor került arra, hogy magam is megpróbálkozzak a készítésükkel. Kezdeti hosszas művelődés, majd a tanulságokkal teli gyakorlások során kezdtem egyre inkább ráérezni a készítés apró kis titkaira praktikáira. Mígnem elhatároztam, hogy arra fogok törekedni, hogy olyat alkothassak, amit nem csupán én látok szépnek, de mások is örömüket lelhetik benne. Nos így született meg az Aretuza Candle Shop és gondosan megtervezett termékei.
Talán megfordul a fejetekben, hogy a fenében lehet ezt egy főállású munka mellett… Nos a választ röviden nem lehet megfogalmazni. Egyszerre nehéz és könnyű. Rá kellett jönnöm, hogy az idő nem ellenség, az idő az, akivel együtt kell működnöd, bármi is történik. Ha ügyesen, és gondosan megtervezetten működtök együtt, ott probléma nem lehet. Rengeteg emberrel találkozom a munkám során. Mind mind különböző, más és más. Érdekes megfigyelni és elképzelni, milyen gyertyák illenek hozzájuk, vajon mit szerethet. Netán utálja a gyertyákat. Mi lehet az amivel megszelídíthetnéd ezt az ellenállást, egy illat, egy díszítés, ami emlékeket idéz fel benne? Látod? Micsoda kaland!
Furcsa, hogy sosem készültem kereskedelmi pályára. Az élet hozta úgy, hogy végül minden szempontból itt kötöttem ki. Nem tiltakoztam, hiszek a sorszerűségben és abban, hogy mindenki pontosan ott van, ahol, amikor és akikkel lennie kell.
A sors pedig úgy hozta, hogy te most épp a webshopunk böngészésében merültél el. Az itt látható gyertyák mind a saját kezem munkái és a saját ötletelésem szüleményei. Bízom benne, hogy te is találsz kedvedre valót, vagy pedig megálmodsz egy olyat, amit én valósíthatok meg neked.
Minden egyes gyertya kézzel, a címkék is saját tervezéssel és kivitelezéssel készülnek. Szójaviasz és méhviasz alappal születnek, parabén mentes illatolajok és vegán színezőanyagok felhasználásával. Nagy hangsúlyt fektetek a minőségre és vásárlóink elégedettségére.
Hidd el, ez a te esetedben sem lesz másként! Bátran válogass vagy tervezz, szívvel-lélekkel igyekezni fogok, hogy a legszebb gyertyát alkossam meg neked.
Bontakozz ki bátran, én veled tartok.
-Adrie

